RH-OB 2018.

Írta: HA6PX.

RH-OB 2018

logo 2018 k

 

Kedves Barátom!

 

Véget ért a 2018-as RHOB. Köszönjük minden résztvevőnek az aktivitást és a LOG-okat. Gratulálunk a bajnokoknak, helyezetteknek!
 
 
Túl vagyunk a 2018-as Rövidhullámú OB értékelésén, a végeredmények megtekinthetők az ÉRTÉKELÉS menüpont alatt. Minden résztvevőnek köszönjük, hogy bekapcsolt a versenyen és egymás társaságában töltöttünk el egy szombat délelőttöt.
 
Ennek a versenyrendezésnek nincs még nagy hagyománya így a tavalyival tudok rövid összevetést készíteni.
A 2017-es évihez képest 10 hívójellel nőtt a résztvevők száma 66-ról 76-ra. 
A beküldött jegyzőkönyvek tekintetében a tavalyi 60 helyett 57 érkezett.
2017-ben 45-en kérték az értékelésüket (15 CHECKLOG) az idén 50-en (7 CHECK).
Az idén 27-en küldtek be hangfelvételt, pontos frekvenciát 45-en logoltak.
Az adatbázis 11600 sorból állt, de mivel többen nem küldtek jegyzőkönyvet olyanok akik sok összeköttetést naplóztak jóval több is lehetett volna.
 
A verseny első két fordulója egybe esett más versennyel és az erős orosz-ukrán aktivitással. Sokan javasolták, hogy 1-2 órával később kellene kezdeni. Más beérkezett javaslatokkal együtt visszatérünk rá ősz elején.
 
A résztvevők többnyire tudták mire számítsanak, valamint az aktivitás is nőtt így komoly QSO-számok születtek.
Ki kell emeljem HA3NU Laci 434 QSO-ját ami egy rövid áramszünet ellenére jött össze. Sajnálatosan akkor állt le a felvétel a CW fordulóban. Ez a hiba az összetett bajnoki címébe került. HA6OI Zoli volt még tagja a 400-asok klubjának 426 naplózott összeköttetéssel és mivel hiba nélkül hozta a versenyt megérdemelten lett bajnok.
A HG6N csapatnál (HA6ND,HA8RT) 500 QSO volt az előirányzott cél. Nem sikerült elérni (488 sikerült), de csak magukkal versenyeztek.
Évek óta először volt verseny az utánpótlás kategóriában. A HA1NR operátora Horváth Levente, HA3KFL operátora Kökönyei Attila. Természetesen köszönet illti az állomások vezetőit HA3GO és HA3FL OM-eket a felkészítésért és felügyeletért. Remélem jövöre több ifjú YL-t és OM-et rangsorolhatunk majd.
Volt olyan rádióamatőr barátunk aki első RH összeköttetéseit létesítette az OB-n. Graulálunk Neki, nem volt könnyű dolga.
 
Ahogy tavaly így az idén is minden hibás vagy hibásnak vélt összeköttetést meghallgattunk az SDR felvételek segítségével. Az általánosan rosszul vett sorszámok és hívójelek mellett nagyon magas volt a hívójelekben a HA-HG keveredés. Ez többnyire a kapkodás vagy a régebbi megszokás eredménye.
Sok jegyzőkönyben voltak olyan hibák, amik egy egyszerű betekintéssel szemet szúrtak volna. Fél hívójelek, rossz üzemmód, adott sorszám hiánya...stb.
 
Az idén is többeknek meggyűlt a bajuk a jegyzőkönyvvezető programokkal vagy általában a technikával. Sok kiváló eredmény elúszott a hangfelvételek teljes vagy részleges hiányán. A hangfelvételekre vonatkozó szabály bosszantó lehet, gondolkodtunk a könnyítésén de sajnos az idén történtek azt bizonyítják, hogy szükséges.
 
Volt ugyanis egy olyan csapat, amely saját magát buktatta le: HG1S. Felber Gyula HA1TJ, Felber Gyuláné HA1DAI, Zúgó Tibor HA1DAE. 
 
 
 
Kérdésekkel, ötletekkel várunk mindenkit a fórumon vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.